Az oldalon kitalált erotikus történeteket olvashatsz. Ha valakiről azt hinnéd te vagy, megnyugtatlak, az nem lehetséges. Vagy mégis ;)
Elérhetőség: a kamukiralybloghu kukac gmail pont com
Mikor elmeséltem neki a legutóbbi álmaim, kiderült, hogy egy ideje már izgatja a fantáziáját a téma és felmerült benne, hogy kipróbálná az anális szexet. Olvasgatott róla az elmúlt időben, meg beszélgettünk, majd monda, hogy akkor a következő szombaton lássunk neki.
A…
Tavasszal beteg voltam, és lázasan feküdtem otthon. Két három nap után kezdtem magam jobban érezni, így már nem csak aludtam egész nap.
Ekkor történt, hogy egy ebéd utáni szunyókálásból arra ébredtem, hogy valaki áll az ágy mellett. Kinyitottam a szemem és láttam őt, amint…
Egy másik álmomban én voltam az élvező fél.
Feküdtem az ágyon, ő pedig közölte, hogy most prosztata masszázst fog rajtam végezni. Szemeim elkerekedtek. Láthatta arcomon a csodálkozást, mert megismételte az előbbit és kérte, hogy helyezkedjek kényelembe, fenekem legyen…
Az éjjel álmodtam. Nem tudom ezzel a mozzanattal kezdődött-e, vagy már csak erre emlékszem, de az alábbi történt;
Feküdtem az ágyon, miközben ő térdelt és kérte, hogy menjek mögé és tegyem be neki. Feltápászkodtam és elindultam mögé, miközben a kezembe nyomott egy…
Mikor visszaértünk a házhoz, rajtunk kívül nem volt még ott senki. Bevettük magunkat a fürdőszobába, hogy lemossuk magunkról a Tisza nem éppen tiszta vizét. A lány lassú, szexi táncba kezdett és lassan elkezdte simogatni a melleit a vékony felsőn keresztül. Kezei lesiklottak a…