Az oldalon kitalált erotikus történeteket olvashatsz. Ha valakiről azt hinnéd te vagy, megnyugtatlak, az nem lehetséges. Vagy mégis ;)
Elérhetőség: a kamukiralybloghu kukac gmail pont com
Szilveszter éjjelre házibuliba voltunk hivatalosak egy közös baráthoz. Voltunk már itt korábban is ilyen mókázáson, így tudtuk mire számíthatunk és most sem kellett csalódnunk.
Amit már előre tudni lehetett, hogy a lakás alapterületéhez képest nem leszünk épp kevesen.
A…
A céges karácsonyi partyk idejét éljük, lévén mindjárt itt a karácsony. Nálunk is volt egy jó "kis" puccos (kisestélyis-öltönyös) összejövetel. Az elején a szokásos évértékelés, meg fejtágítás a főnökség részéről, majd egy svédasztalos vacsora, aztán "szolid"…
Szintén a középiskolás kollégiumi éveim alatt történt, hogy az újdonsült "csacsik" között volt kép kimondottan tehetséges lány, akik ráadásul szobatársak is lettek.
Az egyikük kb. 160cm barna, hosszú hajú, szép arccal, arányos, formás testalkattal, jókora keblekkel.
A…
A közösen átélt élményeket otthon megbeszéltük, majd a szöszi is érdeklődött, hogy éreztük magunkat, miként éltük meg a dolgot. A beszélgetés során az is előjött, kinek milyen segédeszközei vannak, melyiket szereti ezek közül, mik milyen gyakran vannak használva, ki milyen…
Halloweeni házibuliba voltunk hivatalosak. Abban egyeztünk meg, hogy a jelmezét mindenki magának intézi, és nem áruljuk el, hogy ki minek öltözik; legyen meglepetés. Ebből adódóan nem is egy helyről indultunk, ő a barátnőivel készülődött, míg én otthon öltözködtem; egy…
Még a télen történt, hogy kommunista szombatot tartottam. Már épp indultam volna haza, mikor is csörgött a telefonom;
- Jöttem érted, engedj be kérlek.
Nem egészen így volt megbeszélve, de hát mindegy. Megnyomtam a gombot, így az ajtó kinyílt. Pakolásztam tovább a…
Szombat délelőtt épp hazaértem a boltból, ahol a hétvégi bevásárlást végeztem. A hűtőn egy cetli fogad; "Miután elpakoltál gyere a nappaliba, helyezd magad kényelembe az ott elhelyezett széken és várj türelemmel."
Elpakolom vett dolgokat, majd elindulok a nappaliba. A helyiség…
Az egyik ismerősöm orvosnak tanult. Jó ideig nem láttuk egymást, mivel a baráti körben akadtak gondok korábban.
Cimborám azon a nyáron ismét összeröffentette a régi bandát, hogy menjünk el a nyaralójukba egy laza hétvégére megemlékezni a régi szép gondtalan évekre.
A…
A szilvesztert egy barátunk házában ünnepeltük abban az évben. Jó sokat kellett hozzá utazni, így időben elindultunk.
Az elsők között érkeztünk, így mire a többiek elkezdtek befutni, mi már eléggé megalapoztuk a hangulatot. Ez is az a tipikus középsulis házibulik egyike volt.…
Egy haveréknak volt háza Tokajban, ide mentünk le pár napra kipihenni a suli fáradalmait, kiélvezni a nyár lejét. Egész véletlenül ekkor volt a Hegyalja is. A baráti társaság már régóta összeszokott volt, azért minden bulinkon/összejövetelünkön akadt új ember, aki valakinek a…