Gólyabálba voltunk hivatalosak. Kissé késésben voltunk. Mikor megláttam, alig vártam, hogy végre hazaérjünk, pedig még el sem indultunk; rövid, fekete szatén koktélruhát viselt fekete harisnyával, hozzá illő magassarkúval. Csak egy fekete harisnyája volt, amit tőlem kapott egy harisnyatartóval együtt. Tudta, hogy odáig vagyok, ha viseli.
Mikor kissé magamhoz tértem és a nadrágomban is kezdtem ismételten elférni, ránéztem az arcára és látszott rajta, mennyire élvezi, hogy ilyen reakciókat vált ki belőlem.
- Látom tetszem, de ez még nem minden. Begolyóztam - majd kacsintott egyet.
Ez nálunk annyi jelentett, használja a gésagolyóit. Kész ennyi. Ha nem lettünk volna késésben, ott azon nyomban nekiesek. Sajnos utálok elkésni, így egy nagy levegővétel után kértem, hogy induljunk. Rásegítettem a kabátját, majd útnak eredtünk.
A bál elég jó volt, táncoltunk, koktéloztunk, beszélgettünk a barátokkal. Aztán egyszer csak rezegni kezdett a zseben. Elővettem a telefonom és egy üzenet várt tőle; "nagyon kívánlak. most!". Ennyi, kész, elvesztem. Nadrágom ismét szűk lett számomra. Körbenéztem, de nem láttam, így válaszolva az üzenetére megkérdeztem, merre leledzik. Jött is rögtön a válasz; "a táncosok öltözőjében".
Nyakamba vettem a lábam, irány az eldugott terem. Majdhogynem betörtem az ajtót, akkora lendülettel érkeztem meg. Félhomály fogadott; a lámpák le voltak kapcsolva, csak az utcáról beszűrődő fény világította meg valamennyire a helyiséget. Becsuktam magam mögött az ajtót, és szólítottam, kérdeztem merre van. Halk kuncogás hallatszott csupán. Próbáltam fülelni, hogy rájöjjek merről jöhet. Az egyik sarokból halk neszezést hallottam, így elindultam abba az irányba.
Ahogy közeledtem, kisejlett körvonala; valamit a kezével matatott és halk susogó hang hallatszott. Mikor odaértem elé, akkor láttam, hogy a kezeivel a ruhája alját húzogatja kacéran felfelé, majd mikor már kivillan a csupasz combja a harisnya alól, akkor visszaengedi.
Odaléptem hozzá és vadul megcsókoltam.
- Megőrjítesz!
Belemarkoltam a fenekébe, bal lábával átkaroltam a jobb lábam, mire a fenekéről kezem átsiklott a harisnyás combjára. Ezt kezdtem el simogatni, miközben csókolóztunk illetve a nyakát csókolgattam
Kezeim visszatereltem a popsijára, Felkaptam és elindultam vele egy közeli asztalhoz. Leültettem a szélére. Az "utazás" közben ruhája alja felcsúszott, így most szabadon hozzáférhettem a combjai rejtette részekhez. Lehajoltam és félrehúztam a bugyiját, körbecsókoltam a szeméremajkait, közben beleakasztottam mutatóujjam a golyók fonalába és egy határozott mozdulattal kihúztam.
Felnyögött. Éreztem illatát. Nyelvem végighúztam a hüvelyétől a csiklójáig. Felegyenesedtem, kioldottam az övem, kigomboltam a nadrágom, mely lecsúszott a bokámig. Letoltam az alsóm és merev farkam odaillesztettem a hüvelyéhez. Hirtelen betoltam. Forró volt és rendkívül nedves. Elnyúlt az asztalon, lábait a nyakamba tette én pedig elkezdtem benne erőteljesen mozogni. Harisnyás lábait simogattam, míg ő a melleivel játszott.
Az a nagy előnye ezeknek a golyóknak, hogy alaposan felizgatják a "viselőjét". Ez ebben az esetben is így volt; légzése hamar zihálni kezdett, nyögései szaporodtak és hangosodtak. Teste megfeszült, hüvelye rászorult a farkamra, mire nekem is végem lett és belé élveztem.
Elengedtem lábait, majd fölé hajoltam és megcsókoltam. Kicsusszantam belőle.
Rendbe szedtük magunkat és visszamentünk keringőzni.