Utolsó esténk volt a házban. Úgy hiszem, eddig teljes mértékben kihasználtuk minden lehetőségét, kiélveztük minden luxusát.
A nap már lemenőben volt, így a kellemesen meleg, pezsgő jakuzziban ücsörögtünk - természetesen mezítelenül. A szomszédok nem láttak át a sövények miatt, meg amúgy sem láttuk őket, mióta megérkeztünk. Pezsgőt iszogattunk és beszélgettünk.
Egyszer csak lejjebb csúszott a vízben, és kisvártatva azt vettem észre, hogy lábával a farkamnál matat. Gyengéden simogatta a péniszem és a zacsimat. Lábai közé fogta, és húzogatta.
Odacsusszant az ölembe, péniszem a hasának nyomódott. Lassan mozogni kezdett, így izgatta tovább. Mikor már eléggé keménynek találta, megfordult és beleült. Lassan kezdett el mozogni. Átkaroltam, kezeimbe vettem a melleit, és simogatni, gyúrogatni kezdtem őket. A mellbimbóit simogattam, húzogattam. Nagyon hamar igen kemények lettek.
Jobb kezem levándorolt a hasán keresztül a combjára, majd tovább a szeméremdombjához. Cirógatni kezdtem a kis háromszögét, és puha bőrét. Ujjaim utat találtak az ajkai között a csiklójához; föl le húzogattam az ujjaim rajta, illetve körkörösen dörgöltem.
Leszállt, és leült az egyik helyre. Maga elé húzott, és mellei közé fogta a péniszem. Mozogni kezdtem; gyakorlatilag a melleit dugtam. Elnéztem, ahogy feltűnik, majd ismét elmerül a szép formás keblek között. Nemsokára teljesen kihúztam közülük, és a lábai közé álltam.
Fölé helyezkedtem és ismét behatoltam. Miközben mozogtam benne, csókolóztunk, lábaival átkarolta a lábam, kezeivel a hátam simogatta, illetve a fenekem markolászta.
A meleg víz bugyogása, egymás testének izgatása és látványa idővel megtette a hatását és mindketten nagyot élveztünk. Elernyedve pihentünk meg egymás mellett a vízben, és élveztük, ahogy a buborékok masszírozzák testünket.