Épp az eső előtt értem haza. Ő mindig később ér, így felajánlottam, hogy lemegyek elé esernyővel a megállóba, hogy ne ázzon el.
- Á nem kell, van nálam ernyő.
Mikor hazaért, deréktól lefelé el volt ázva. Gyorsan betessékeltem a fürdőbe és ukázba adtam, hogy alaposan tusoljon le jó meleg vízzel, meg ne fázzon. Míg ő zuhanyzott én intéztem a kis dolgaimat.
Tíz-tizenöt per múlva jött be a szobába. Egy nagy törölközőbe volt csavarva, melyet még szaunázáshoz vett. A törölköző a mellei fölött végződött és gyakorlatilag azok tartották meg. Úgy nézett ki, mint egy könnyű nyári ruha. Rögtön megkívántam.
Leült velem szemben a fotelba, keresztbe tette a lábát és beszélgetni kezdtünk. A törölköző kissé félre siklott, így kilátszott alóla a combja is, így teljes egészében gyönyörködhetem formás lábában. Miközben beszélgettünk folyamatosan kacérkodott velem.
Egyszer csak odaléptem hozzá, megfogtam a combjait és lejjebb húztam a fotelban. Letérdeltem elé és a lábait kezdtem simogatni, cirógatni.
Lábait egymás után feltettem a vállamra, így a törölköző szétnyílt és teljes kilátás nyílt szeméremtestére.
Megcirógattam a nagyajkait, a combja tövét, miközben apró csókokat leheltem a lábszárára. Közelebb hajoltam, így elértem a combját is, amiket szintén apró puszikkal halmoztam el.
Lassan megérkeztem a nagy ajkakhoz. Körbepusziltam a dombocskát, beszívtam a kikandikáló kis ajkakat és óvatosan szopogattam.
Nyelvemmel behatoltam a szétnyílt ajkak közé és lassan föl- le kezdtem mozgatni a vágatban.
Egy idő után nyelvem megállapodott a csiklójánál és akörül kezdett el forgolódni.
Légzése szaporább lett, csípőjét finoman emelgetni kezdte. Eltolta fejem és kérte, hogy hatoljak belé. Felálltam, mire ő is követett. Kioldotta a törölközőt, mely a földre hullott. A nadrágomhoz nyúlt és megszabadított tőle. A pólóm szintén a földön landolt. Megfogta a kezem és jelezte, hogy forduljak meg, majd a fotelba lökött.
Kérte, hogy csússzak kissé lejjebb, majd elém térdelt és szájába vette férfiasságom. Bekente bő nyállal, majd lábait átvetette a fotel karfáján és fölém helyezkedett. Miközben egyik kezemmel belém kapaszkodott, a másik kezével helyre igazította péniszem és lassan magába fogadta.
Óvatosan mozogni kezdett, majd a tempója egyre intenzívebbé vált. Miközben fel le mozgott aprókat csavart csípőjén. Csókolóztunk. Kezeimmel felváltva simogattam, markolásztam a fenekét, simogattam a hátát.
A nyakára apró csókokat nyomtam, miközben egyik kezemmel a fenekét markoltam, másikkal a mellbimbóját izgattam.
Légzése közben újra zihálni kezdett, száját apró nyögések hagyták el. A föl-le mozgásából előre-hátra csúszkálás lett, így szőrzetem a csiklóját csiklandozta, ami rövidesen megtette hatását és elélvezett.
A ritmusos összehúzódások nálam is betették a kiskaput és röviddel utána én is elmentem.
A mellkasomra borult, így szuszogtunk mindketten, míg fázni nem kezdtünk. Magunkra kapkodtuk ruháinkat majd a konyha felé vettük az irányt, hogy egy kellemes vacsora közben folytatódjon az este.