Jó ideig használtuk még a középső kúpot, mire minden kényelmetlenség eltűnt. A továbblépéshez jó eséllyel hozzájárult az is, hogy tettünk egy kiruccanást egy szexshopba, mert szeretett volna szétnézni. Ha meg már ott voltunk, természetesen vettünk is valamit. Ez pedig egy análfüzér volt (~37cm hosszú gyöngysor, az elején a legkisebb gyöngy nagyjából fél cm átmérőjű, míg a legnagyobb kb 2,5cm; minden méretű golyóból kettő található egymás után).
Későre járt, mire hazaértünk, de annyira felcsigázott minket a mindenféle szexi ruci és játék, hogy úgy döntöttünk, kipróbáljuk legújabb szerzeményünk.
Gyorsan ledobáltunk magunkról a ruhákat és letusoltunk, majd a háló felé vettük az irányt. Leheveredtem az ágyra, majd fölém térdelt és a farkammal kezdett játszani. Fenekét hátrébb tolta, hogy hozzáférjek a puncijához. Csókolgatni kezdtem a fenekét, a combját, majd nyalni kezdtem a punciját, miközben a fenekét és a combjait markolásztam. Egy idő után abbahagyta farkam kényeztetését és csak élvezte, ahogy a nyelvemmel a lába között játszadozom.
Hamarosan elővette a füzért a csomagolásából, majd az első pár gyöngyöt jó alaposan bekente síkosítóval, aztán az ánuszához is juttatott a folyadékból. A réshez illesztette a legkisebb golyót és lassan elkezdte befelé tolni. Villámgyorsan eltűnt benne az első pár gyöngy, így odébb kellett megfogja, hogy tovább tudja tolni befelé a még kint lévőket. Sorra tűntek el a popsijában az egyre nagyobb gyöngyök. A látványtól már majd szétrobbantam. Az utolsó két golyó már jóval nagyobb volt mindennél, ami korábban benne járt, így ezekkel meg is kellett kissé küzdenie, mire betuszkolta őket a többiek után.
Mikor az utolsó is eltűnt benne, látszott a fenekén, hogy rászorít a gyöngysorra. A helyére képzeltem a farkam és hihetetlen izgalom lett úrrá rajtam.
Előrébb csúszott és megfogta a farkam, majd ráereszkedett. Háttal nekem lovagolni kezdett a kőkemény péniszemen. Miközben fel le mozgott, látszott, ahogy a mellével játszik; simogatja őket, csipkedi a bimbókat. Az egyik keze lejjebb vándorolt a lába közé és a csiklójával kezdett játszani. Néha odanyúlt a farkamhoz, játszott kicsit a zacsival, megnedvesítette az ujjait a nedveinkel, majd visszatért a gömböcskéje izgatásához.
Egy idő után előre hajolt így felém meredt a popsija. A gyöngyfüzér kihúzását segítő karika ott kerekedett ki a popsijából, miközben láttam, ahogy a farkam mozog a szeméremajkai között. Nagyon izgató volt a látvány. Markolászni kezdtem a fenekét, simogattam az ánusza környékét, mire az az utolsó golyó kicsusszant a popsijából. Óvatosan visszatoltam, mire felnyögött.
Apránként remegni kezdett a teste, egyre nehezebben vette a levegőt, illetve a nyögdécselések is megszaporodtak, hangosodtak. Felkészültem hát, hogy a kellő pillanatban megcselekedjem, amit meg kell; miközben elmegy kihúzzam a gyöngysort. Azt mondták ugyanis a boltban, hogy ettől olyat fog érezni, mint még soha.
Rohamosan közeledett a csúcshoz, így két ujjamat beleakasztottam a gyöngysor végén lévő hurokba, miközben másik kezemmel továbbra is a fenekét markolásztam. Hirtelen megfeszült a teste. Ekkor beleakaszkodtam a hurokba is húzni kezdtem.
Az élvezés hatására a popsiját is összeszorította, így a nagy golyó megakadt. Erőteljesebben kezdtem húzni, mire ismét megmozdult és hatalmas sikoly közepette előbukkant az ánuszából. Tovább húztam kifelé a sort, mire a következő nagy golyó is előkerült, amit újabb kéjes sikoly kísért, majd sorra - egyre könnyebben - előbukkantak a többiek is. Ahogy a golyók egyre kisebbek lettek, úgy csúsztak ki egyre könnyebben a fenekéből. Mikor az utolsó el előkerült, aléltam rogyott össze.
Ott feküdt rajtam, lankadó péniszem még félig a puncijában. Éreztem, ahogy neveink végigfolynak a combomon, le az ágyig, ő pedig csak feküdt és pihegett...