Este hét óra. Lassan hazaér. Végiggondolom, mindent előkészítettem-e;
Lámpák leoltva, gyertyák égnek, andalító zene szól. Puha törölközővel leterítve az ágy, masszázsolaj kikészítve, plusz egy kis törölköző nekem.
Hallom, hogy csörög a kulcsa; elé megyek az előszobába. Ahogy belép rám néz és meglepődik; ott állok előtte fehér pólóban, fehér rövidnadrágban. Látom rajta, hogy fáradt, ellenben kíváncsi. Odalépek hozzá, átölelem és megcsókolom. Leteszi a táskáját, lesegítem róla a kabátját. Leveszi a csizmát. A fürdő felé terelem, ahol levetkőztetem és teleengedem neki a kádat jó meleg vízzel. Hintek bele fürdősót. Míg folyik a víz, még gyorsan elszalad a mosdóba, majd beleül a kellemesen meleg vízbe és elterül a kádban. Feje alá törölközőt helyezek, hogy kényelmesebb legyen neki majd egy kisszékre a kád mellé telepedek és nézem.
Nézem, hogy apránként elengedi magát, ahogy lassan elernyednek az izmai és látszódik az arcán, ahogy fokozatosan megkönnyebbül és megnyugszik. Hazaért. Itthon van békében, nyugalomban. Nem mindig volt ez így, de tanultunk a hibáinkból.
Néha benyúlok a kádba és megkavarom kicsit a vizet, hogy ne szokjon annyira hozzá a teste a hőfokhoz.
A víz lassan hűl, ő kinyitja a szemeit. Felállok és egy nagy fürdőlepedőt tartok elé. Kilép a kádból, bele a karjaimba én pedig fürdőlepedőstül átkarolom és beborítom a puha anyaggal. Óvatosan körbesimogatom a testét, hogy felszívódjon róla a víz, majd az előkészített szobába vezetem. Megkérem feküdjön az ágyra, mire elengedi a fürdőlepedőt, ami a földre hullik és ott áll előttem anyaszült meztelenül. Csodálatos látvány! Lassan elnyúlik az ágyon de közben még tesz egy-két kacér mozdulatot, mire a péniszem vigyázzba vágja magát...
Mellé helyezkedem és a hátára nyomok egy adag olajat, majd a kezeimbe is. Lassan elkenem a vállain és a hátán, majd masszírozni kezdem ezeket a testrészeit; a nyakával, vállaival kezdem, majd a kezei és a háta következik.
Ráülök a lábaira, mikor a hátával és a derekával foglalatoskodom. Merev farkam a fenekének nyomódik...
Lejjebb csúszok a lábai közé. A combjait masszírozom. Széjjelebb teszi a lábait, így betekintés enged a szeméremajkaihoz. Meg vannak duzzadva. Nyelek egy nagyot.
Ujjaim néha-néha kissé feljebb kalandoznak a combján, így hozzá-hozzáérnek a szeméremajkaihoz, mire nagy sóhaj a válasz.
Miután végzek a lábaival, visszatérek a fenekéhez. Gyúrogatom a feszes farpofákat, kezem besiklik a lábai közé.
Megfordul, és így szól:
- Elölről meg nem törődtél velem - és kacsint egyet.
Nyelek egy nagyot. Farkam sátorozik a nadrágomban.
- Dobd le azt a nadrágot, mert látom, csak útban van - kajánul vigyorog.
Leveszem a nadrágot, farkam az égnek áll. Rátelepedek a lábaira, így péniszem a szeméremtestéhez nyomódik. Beolajozom a mellkasát és a kezeim, majd a melleit veszem pártfogásba. Könnyen siklik a tenyerem a két csodás keblen. Körözgetek körülöttük, majd gyúrogatom őket. Lejjebb siklok a hasára, le egész a vénuszdombjáig, de még mielőtt elérném, visszaindulok felfelé. Ezt eljátszom többször is.
Légzése szaporább lesz.
- Akarlak! Most!
Rámarkol a farkamra és maga felé húzza. Kissé felül és szopni kezdi. Jó alaposan benyálazza.
Behatolok. Forró és nagyon nedves. Mhmm... Szeretem.
Lecibálja rólam a pólót. Próbálok finoman mozogni benne, de nem hagyja; leteper.
Fölém kerekedik és heves lovaglásba kezd. Mellei lágyan ringnak előttem. Kezeimbe veszem őket és gyúrogatom, bimbóit morzsolgatom.
Jobb kezem lecsúszik a csiklójához és dörzsölgetni kezdem. Aprókat nyög, majd egyre nagyobbakat, végül teste megfeszül és egy nagy sikoltás közepette elterül rajtam.
A hátát simogatom. Miután kissé kipihegte magát rám néz;
- Neked is jó volt?
- Még nem, de semmi gond.
Kajánul rám vigyorog és a masszázsolajért nyúl. Nyom egy adagot a melleire majd a farkamra is. Eljátszadozik kicsit a mellivel, míg szétkeni az olajat, majd a farkammal is.
Odaigazítja melleit a farkam köré és közéjük szorítja. Aprókat mozog; mellbe dugom! Könnyedén csúszkál a farkam a keblei között. Eltűnik és újra megjelenik közöttük.
A látvány, a szokatlan érzés és a korábbi szex hamar megteszi hatását és a mellkasára élvezek.
Elfáradtam. Kicsit pihegek, majd kézen fog és a fürdőbe vezet, hogy közösen letusoljunk...