A február a farsang ideje. Mi is farsangi mulatságban voltunk. Az aznap reggeli készülődés után elmentünk dolgozni.
A jelmezeinket magunknak intéztük; annyit tudtunk, hogy ő tavasztündér lesz, én pedig stoppos. A konkrét jelmez mindenkinek meglepetés ;)
Munka után hazarohantam átöltözni. Mivel az ő munkahelye közel van a buli helyszínéhez, így ő egyenesen oda ment. Hamarabb is érkezett, mint én.
Már javában ment a buli, mire odaértem. Elég sokan is voltak, így beletelt egy kis időbe,mire megtaláltam. Háttal állt nekem, de rögtön megismertem; azt a ruhát eddig csak egyszer, egy nagyon emlékezetes alkalommal viselte korábban... Csak álltam, és néztem, ahogy állt a barátaink körében és beszélgetett. Formás lábai, kecses alakja, jellegzetes mozdulatai. Szívtam magamba a látványát.
Egyszer látom, hogy bitcent az egyik barát, mire ő megfordult. Rám nézett, én rámosolyogtam és odasiettem hozzá. Átkaroltam és forrón megcsókoltam. Nagyon jól esett.
Megdicsértem a ruháját és őt is, hogy milyen jól néz ki benne. Elmondtam neki, hogy mikor megláttam, rögtön az a nap jutott eszembe, amikor ezt a ruhát először viselte.
A ruha egyszerű volt; rózsaszín fényes anyagból készült, fekete csipke díszítette. Ehhez jöttek a jelmez kiegészítők; csúcsos süveg és varázspálca. Most már értettem a reggel még szokatlan combfixet és fekete pánt nélküli melltartót. A ruha miatt kellettek...
Kézen fogtam és táncolni vittem. Alaposan megforgattam, had repüljön a szoknyája, majd a lassú szám alatt összesimultunk és élveztem közelségét, illatát, ő pedig megérezhette, mennyire kívánom, mivel férfiasságom keményen meredezett felé.
Nem volt nagy tömeg - családias volt a hangulat - a helyet pedig a felújítás után rendesen áttervezték, átrendezték, így rengeteg bőr minikanapét helyeztek el a különféle beszögellésekben.
Kézen fogtam tehát és elindultam vele az egyik ilyen eldugott kis zugba. Ott leültünk egymás mellé, átöleltem és megcsókoltam. Élveztem ajkai puhaságát, melegségét. Bőre illata keveredett parfümjével. Nyelvem behatolt ajkai közé, ahol találkozott az övével és heves kergetőzésbe kezdtek.
Eközben egyik kezemmel a hátát, másikkal a lábait simogattam. Ruhájának selymes anyaga, a harisnya érintése csak még jobban fokozta vágyamat.
Egyszerre arra lettem figyelmes, hogy a farkamat simogatja nadrágon keresztül. Az én kezem is feljebb csúszott a combján; éreztem a combfix csipkéit, majd bőre puhaságát. Elértem a szeméremdombjához. Ujjaimmal bugyin keresztül simogatni kezdtem, majd - apránként félretolva azt - ujjaim átvándoroltak csupasz nagyajkaira. Föl-le mozgattam kezem, így simogattam. Középső ujjam besiklott az ajkai közé, ahol még forróbb és nedvesebb volt. Mikor elértem a hüvelyéhez lassan betoltam az ujjam és ujjazni kezdtem.
Közben úgy igazodtunk a bőr kanapén, hogy már gyakorlatilag az ölemben feküdt, így másik kezemmel könnyedén hozzáfértem a melleihez is. Kezemet becsúsztattam a mélyen dekoltált kis ruha alá és melltartón keresztül gyúrogattam a keblét.
Szuszogása egyre gyorsult, mire elkapta a kezem. Felült. Gyorsan kigombolta a nadrágom és kiszabadította férfiasságom, majd szopni kezdte. Jó alaposan benyálazta, aztán fölém helyezkedett és beleült. Bugyija dörzsölte a farkam, szőreim izgatták a csiklóját; így mozgott rajtam. Hozzá hajoltam és csókoltam, ahol értem; száját, arcát, nyakát, vállait... Fenekét markoltam, harisnyás lábait és a hátát simogattam...
Teste remegni kezdett, mire gyorsított a tempón és egyszerre a nyakamba fúrta a fejét. Miközben elélvezett finoman belém harapott. Míg kicsit kifújta magát, tovább simogattam, majd leszállt rólam és ismét a szájával vette pártfogásba farkamat.
Bekapta a makkom, erősen szívta, nyelvével körözött a hegyén. Lassan beljebb engedte. Ekkor már a makkom alját izgatta nyelvével, majd ajkait összeszorítva heves bólogatásba kezdett. Ennyitől végem is lett...
Miután én is magamhoz tértem kissé, a mosdó felé vettük az irányt, hogy kissé rendbe szedjük magunkat, aztán táncoltunk tovább hajnalig...