Az éjjel álmodtam. Nem tudom ezzel a mozzanattal kezdődött-e, vagy már csak erre emlékszem, de az alábbi történt;
Feküdtem az ágyon, miközben ő térdelt és kérte, hogy menjek mögé és tegyem be neki. Feltápászkodtam és elindultam mögé, miközben a kezembe nyomott egy rózsaszín, csillámporos vibrátort. Kissé meg is lepődtem, mert nem tudtam, hogy nekünk van ilyenünk.
Mikor mögé értem, látom, hogy a hüvelyében már ott mozgat egy másik vibrikét (ez élethű tapintású, erezett, meg minden ilyesmi) és halkan nyögdécsel. Ekkor ismét elcsodálkoztam és megkérdeztem, hogy mégis hogyan gondolja, hogy a hüvelyébe helyezzem a csillámos segédeszközt, mikor azt már teljesen kitölti egy másik (arról nem is beszélve, hogy eredetileg azt hittem, a farkamat szeretné magába fogadni).
Ekkor előadta, hogy hát azt ő nem a hüvelyébe kéri, hanem a popsijába. Na itt esett le az állam. Az is most tűnt fel, hogy ez a játék jóval vékonyabb, mint az, ami benne mozog. De ilyet hallani tőle, aki eddig a hátsó részről még csak hallani sem akart nagyon fura volt.
Visszakérdeztem, hogy biztosan ezt akarja?
Persze, persze volt a válasz.
Hát jó. Mondtam neki, hogy azért mégse ezzel kezdjük, mert a feneke nem igazán van hozzászokva az ilyesmihez, hiába eléggé vékony a kezembe nyomott vibrátor. Kezdjük valami vékonyabbal, pl az egyik ujjammal. De hát ezt ő is tudhatja, hogy nem lehet ajtóstól rontani a házba, az ötven árnyalatos könyvben is benne volt.
Szóval alaposan bekentem az ujjam síkosítóval és masszírozni kezdtem az ánuszát. Miután jól szétdörgöltem a luk körül a síkosítót, újabb adagot kentem az ujjamra és lassan elkezdtem befelé tolni. A puncijában mozgó vibrátortól kéjesen nyögdécselt, de ezen kívül semmi más reakciója nem volt.
Lassan eltűnt benne az ujjam, mire óvatosan mozgatni kezdtem. Eljátszadoztam benne pár percig, majd kihúztam az ujjam és alaposan bekentem síkosítóval a csillámos vibrikét. Nyomtam még egy adagot az ánuszára is, majd óvatosan elkezdtem befelé tolni a játékszert. Mikor a makk része becsúszott megálltam és vártam kicsit, hogy hozzászokjon, aztán lassan tovább haladtam vele befelé.
Már nagyjából a fele benne volt, mikor a nyögdécselése zihálásba kezdett átcsapni. Mozgatni kezdtem benne a vibrátort, amire hangos, kéjes sikoltásokkal reagált.
Hamarosan elélvezett és az ágyra hullott. Elkezdtem kihúzni belőle a vibrátort, de megfogta a kezem. Kérte, hogy hagyjam még ott, mert szeretné még érezni.