Egy másik álmomban én voltam az élvező fél.
Feküdtem az ágyon, ő pedig közölte, hogy most prosztata masszázst fog rajtam végezni. Szemeim elkerekedtek. Láthatta arcomon a csodálkozást, mert megismételte az előbbit és kérte, hogy helyezkedjek kényelembe, fenekem legyen minél közelebb az ágy széléhez.
Elhelyezkedtem. Kérte, hogy lábaimat hajlítsam be és tegyem valamennyire terpeszbe. Az izgatottságtól görcs állt a hasamba, de nem az a fájdalmas fajta, hanem amit a kéjes várakozás hoz létre. Farkam megmerevedett és az égnek ágaskodott.
Hallottam, hogy valamivel matat, majd egy csattanást hallottam. Felnéztem és láttam, hogy gumikesztyűt húzott a jobb kezére, és most éppen síkosítóval keni be az egyik ujját.
Fejemet visszahelyeztem a párnára. Ekkor megéreztem forró leheletét a makkomon. Apró csókot lehelt rá, majd óvatosan bekapta. Forró és nedves szájába kerültem. Szopni kezdte. Teljesen elfeledkeztem minden másról.
Egyszerre hűvösséget éreztem a fenekemnél. Ettől farkam még jobban megkeményedett és ekkor jutott eszembe ismét, hogy mire is készül. Közben az ujja már behatolt az ánuszomba és lassan haladt befelé. Kinyitottam a szemem és láttam, hogy engem figyel; nézi, hogy minden rendben van-e. Elmosolyodtam, jelezvén, hogy minden oké.
Miközben nyelvével játszott a farkammal, ujja telesen belém hatolt. Lassan mozgatni kezdte. Ki-be húzogatta, illetve tapogatózott. Kereste a megfelelő pontot.
Mikor megtalálta kihúzta, ismét bekente ujját síkosítóval, de most már a mellette lévőre is jutott belőle. A kettőt egyszerre tolta vissza a pontig. Vár egy kicsit, közben farkam kényeztette a szájával, majd dörzsölni, izgatni kezdte.
Ajkaival szorosan közrefogta a vesszőm, miközben erőteljesen szívta, illetve a nyelvével izgatta a makkom. Ujjai is dolgoztak. Testem megfeszült, és hirtelen telelőttem a száját.
Ujjait kihúzta belőlem, majd levette kesztyűt. Szájával játszadozott még kicsit a péniszemmel, majd odabújt mellém.